Mi iskolánk – Intézményünben ismertető táblát helyeztünk el
Iskolánk, a Bethlen Gábor Általános Iskola 2018-2019-es tanévben ünnepli fennállásának 40 éves évfordulóját. Ezen rendkívüli esemény jegyében, intézményünk múltját és jelenét tükröző gondolattérképet avattunk fel ünnepi tanévünk megnyitásakor. A Mi iskolánk elnevezésű ismertető tábla, mely reméljük sokáig lesz éke iskolánknak, a Székelyudvarhely Megyei Jogú Város támogatásával jöhetett létre. Reméljük, hogy minden jelenlegi és jövendőbeli diákunk,
MEGJELENT ISKOLÁNK EMLÉKKÖNYVE
Hamarosan kezdődik a 2018/2019-es tanév, sok játékkal, kihívással, tudásban való gyarapodással várakozó új időszak mindannyiunk számára. Ez a tanév ünnep is, iskolánk ünnepe, ebben a tanévben ünnepeljük alma materünk fennállásának 40 éves évfordulóját. Fontos emlékeznünk, megidéznünk a múltat, a négy évtizednyi örömet, gyarapodást. Örömmel újságoljuk, hogy megjelent iskolánk Emlékkönyve. E könyvbe idéztük mind azt mire
2018. június 17-23. között a Madarasi Hargitán
A székelyudvarhelyi Agora Egyesület és a Zetelaka Erdőrendészeti Hivatal sikeresen megpályázott egy Junior Ranger programot a MOL Románia és a Polgár-Társ Alapítvány kiírásán. A szerencsének (a gimi nem jött) és a vetélkedőn való nagyszámú részvételünknek köszönhetően, két csapattal mehettünk az erdei iskolába,június 17-23.között a Madarasi Hargitára. A tevékenységek, túrázások során az erdei ökoszisztéma, a védett
2017-2018. Hagyományőrzés
A 2017-2018-as tanévet a hagyományőrzés jegyében töltöttük a III. B osztállyal. Tarsolyunkba sok kézműves foglalkozás, előadás, élő hagyomány és kisiparos meglátogatása került. Az ősszel szüreti táncot tanultunk, és énekszóval végigjártuk a várost a szőlővel teli kosarakkal. Iskola másként héten meglátogattuk a Haáz Rezső Múzeum székelykapuk és székely építkezés témájú kiállítását. Ezen felbuzdulva megfestettük osztályunk székelykapuját,
2018. június 7-8-án Csehétfalván
A II. B osztály a székelykeresztúri testvérosztályával közösen szervezett kiránduláson vett részt 2018. június 7-8-án Csehétfalván. Bepillantás volt a kicsi falu embereinek hétköznapi életébe -munkájukkal, életmódjukkal kapcsolatos tudnivalók rendszerezése. Magyarázatot kaptunk arra is, miért ferde a templomuk tornya, de nem volt hiány közösségi tevékenységekben sem: szabadtéri játékok, ügyességi vetélkedők, kvízkérdések, tábortűz és sok, sok móka.
2018. március 15.
A IV. B oszály műsora Tanítónő: Kányádi Csilla A szó szabadság vala… Talpra magyar! 2018. március 15.
2018. március
A tantárgyversenyeken és a sportversenyeken díjazott diákok (2018. február-március).








