Beszéljünk a tudományok nyelvén! – immár tizedik alkalommal

Változatos és élményteli programokat biztosított idén is a gyerekek számára a Beszéljünk a tudományok nyelvén! című matematika és magyar nyelvi kommunikáció tábor. Augusztus 20-24. és 25-29. között új helyszínen, a szelterszi Boldog Özséb Ifjúsági Házban, a hatodik osztályba készülő és a nyolcadik osztályt kezdő diákok is lehetőséget kaptak a játékos tevékenységekkel való tanulásra, fejlődésre. Differenciált foglalkozásvezetéssel adtunk teret az alapok interaktív, életközeli gyakorlására, illetve a mélyebb összefüggések felefedezésére, tudatosítására. Az Albert és Einstein csapatok vidám hangulatban bővítették tudásukat, ki-ki a maga szintjén.

A kommunikációs foglalkozásokon a gyerekek a játékos szerephelyzetekben megtapasztalhatták, hogy az empatikus készség alapvető egymás megértésében, kipróbálhatták az írói mesterséget közös történetalkotással, a szövegértésüket szakaszos olvasással, jóslással, a történet továbbgondolásával fejlesztették.

Az önismeret és a csapatépítés sem maradt el: focizással, számháborúzással, óriási sétákkal, meghitt beszélgetésekkel, interaktív filmnézéssel, a tábortűz mellett közös népdalénekléssel erősítettük a csapatok koherenciáját felejthetetlen élményeket szerezve.

A visszajelzések egyértelműen arról tanúskodnak, hogy ismét megérte ezért a táborért dolgozni, hiszen amellett, hogy felfrissítettek tudásukat, fejlődtek a képességeik jó néhány területen, még jól is érezték magukat a gyerekek, és szívesen jönnek újra és újra.

Íme néhány beszámoló:

“Lejárt ez az öt nap, amit nem is akartam, hogy megtörténjen, és most, augusztus 24.-én, pontosan tizenkét óra hét perckor eléggé elkeseredetten írom ezt a kis beszámolót azzal az érzéssel, hogy épp életem egyik legjobb élményét tudom magam mögött.”

Egy nyolcadik osztályba menő, 7.B-s lány

“Ez a tábor nekem rengeteg életre szóló élményt nyújtott, amiért nagyon hálás vagyok. Ez az öt nap kacagással, boldogsággal teli volt. Köszönöm ezt a tanárnéniknek, Öcsi bácsinak és a táborozó társaimnak.”

Szőcs Eszter, VII.A

“Összességben izgalmas, érdekes volt ez a tábor, és az az egy dolog, amit sajnálok, hogy jövőre már nem lesz. “

név nélkül

“Sokan megtanultuk, hogy lehet szeretni a tudományokat. Tanultunk, de közben játszottunk, így a napi jó pár óra matek sem terhelt le.”

Izsák Vilmos VII.A

“Végül pedig köszönöm a tanárnőknek a lehetőséget, hogy részt vehettem ebben a táborban, és hogy 5 nap után életre szóló és felejthetetlen élményekkel mehetek haza.”

név nélkül

Hálásan köszönjük a Polgármesteri Hivatal és a Castellum Egyesület támogatását, hiszen ez a sok öröm – összekötve a tudásgyarapítással – nélkülük az idén sem jöhetett volna létre.

Kiss Gizella, Szabó Tünde

Székelyudvarhely Megyei Jogú Város 2024-es évi költségvetéséből támogatott projekt